AZ AURACENTRUM TÖRTÉNETE 2003-napjainkig - azaz kósza gondolatok egy egérlyukból.

Az auracentrum története 2002 novemberéig nyúlik vissza. Egy különös véletlen folytán az interneten ráakadtunk az Inneractive Ltd www.aura.net honlapjára, ahol bemutatták az Aura Video Station /AVS/ digitális aurafényképező és elemző rendszert. A véletlen oka az volt, hogy Magyarországon ajánlottak egy auraleképző berendezést, amit megtekintve úgy gondoltuk, körülnézünk az interneten, hogy a világban milyen auraleképző rendszerek léteznek. Sok többé-kevésbé hiteles, illetve kevésbé hiteles rendszert ajánlottak a honlapok, de a végén egy rendszert választottunk ki. Műszaki mérnökként, számítógépes szakemberként - sok sikeres számítógépes projekt, műszaki kutatás, ügyviteli és raktártechnikai rendszerfejlesztésekkel, országos nívó díjjakkal, kiállításokon szerzett szakmai elismeréssekkel a hátunk mögött-, kiváncsiak voltunk a kiválasztott rendszerek belső működésére. Szerencsére, tesztelésre külföldről meg tudtunk szerezni mindkét rendszerből egy-egy példányt. A két rendszer mérőegységeinek ( van amelyik kettőt használ ) részletes műszaki vizsgálata után megállapítottuk, hogy mindkét rendszer mérési elektronikája megegyezik, sőt azonos felépítésű. A számítógépekbe azonos mérési technikából, hasonló mérési eredmények érkeznek be. Ezután megvizsgáltuk a mérési eredményeket megjelenítő "auraleképező" szoftvert. Megállapítottuk, hogy az AVS rendszere azzal, hogy a megjelenítéshez már a digitális technikát alkalmazza, illetve az elemzéshez szükséges színpszichológiai szöveganyaga sokkal részletesebb, sokkal több lehetőséget ad az alkalmazó számára.
 

A polaroid technika, illetve a fényképre a polaroid gépbe szerelt számítógépes folyadékkristályos LCD panelen keresztül leképzett színréteg valóban azt a benyomást kelti, mintha az aurát fotózták volna le, pedig ebben az esetben is számítógépes leképzésről van szó. Az AVS rendszer viszont nem törekszik arra, hogy sejtelmesen ködszerű aurát jelenítsen meg. A rendszer szabályos tojás alakú auraképe nem hivatott látszatot kelteni, ezt először mi is sajnáltunk, de később rájöttünk arra, hogy az AVS által képzett aura-csakrakép formájában minden olyan hatásnak, amely ezt a szabályos alakzatot, formát megváltoztatja különleges jelentősége van. A behorpadások, a méretváltozások, a színátmenetek, a rétegvastagság, mind-mind információ a mérési adatok változásáról, eredményéről, nagymértékben segítik az elemzést. A másik meggyőző érv az volt, hogy más aurarendszerek mérése licencdíjas, azaz a rendszer üzemeltetése folyamatos költségtényező, ellenben az Aura Video Stationnal, amellyel korlátlan mérést lehet végezni. Különös örömmel vettük tudomásul azt, hogy az AVS szoftverét saját erőforrások igénybevételével is képesek vagyunk magyarosítani. Megállapítottuk tehát, hogy a polaroid technikát alkalmazó aurarendszer ugyan kiváló berendezés, de a technikai fejlődés jelenlegi állapotát tekintve már megérett a változásra, kezelése körülményes, nehézkes, a hozzáadott számítógépes anyagok tartalma és minősége nem megfelelő és költséges is.
Az auraleképezésen kívül az AVS másik nagy előnye a többivel szemben, hogy a méréseredmények nyomtatásai és a komplett auraelemzési listák sokkal átgondoltabbak, látványosabbak és mindenki számára érthetőbbek.
Az Inneractive (www.aura.net) honlapján látott AVS digitális rendszer korszerű technikai megvalósítása azonnal felkeltette érdeklődésünket, szinte tálcán nyújtotta elénk a lehetőséget az aura és csakra megjelenítések és elemzésének magyarországi alkalmazása felé. Összegezésül megállapíthatjuk, hogy az AVS jelenleg a világ legkorszerűbb auraleképező és elemző rendszere, amelynek egyik előnye a digitális technika alkalmazásával megjeleníthető folyamatos, on-line auraleképezési lehetőség, a másik előnye a mérési eredmények számítógépes feldolgozásának részletessége és minősége. Ezzel az eljárással különféle természetgyógyászati és egyéb kezelési folyamatok, módszerek aurára, csakrákra, azaz az emberi biomágneses energiai rendszerre történő hatását lehet vizsgálni és folyamatosan rögzíteni. Ezt erősítette meg az a tény, hogy a többi általunk megvizsgált rendszerrel ellentétben az AVS a szoftverével a teljes licenc jog megvásárlása után a mérések korlátlan számban végezhetők el, amely nagyszerű lehetőség ad belső műhelymunkák, kísérletek és kutatások számára.

 

2002 szilveszter napján a Gratis Plusz Kft saját célra megvásárolta az első AVS rendszerét amellyel, mint később kiderült új korszak kezdődött hazai auraleképző rendszerek területén. Az egyik momentum, hogy riválisként jelentünk meg, ezért erről a "területről" támadások értek bennünket, elsősorban azért, mert rendszerünk váratlan megjelenése jelentős anyagi és erkölcsi veszteséget okozott a "versenytárs" számára. Mindkét rendszer azonos céllal készült, azonos a feladat is. Egy egész országot kell megtanítani az aura, a csakra fogalmával és azzal, hogy hogyan lehet pozitív értelemben harmonizálni, kezelni, megváltoztatni azokat. Az összefogás többet segítene ahhoz, hogy az auramérés és elemzés használata Magyarországon elterjedjen. Mi végezzük a dolgunkat, és nem kívánunk semmilyen "egymásra mutogatós" játékot játszani, ugyanis a külső szemlélődőt elriasztja attól, hogy megismerje, megtanulja az auraleképezés tudományát.

Az Auracentrum alapvető célja az, hogy az aurarendszert megismerjék és használják különböző természetgyógyászati, gyógyászati területeken, mérőeszközként támogassa a terület eszközeinek, módszereinek kutatásait és az Auraismeret módszertanának megismerésével mindenki számára segédeszköz legyen. Másik célunk a rendszer továbbfejlesztése, amely új lehetőségeket biztosíthat a felsorolt területek számára.

A rendszer megérkezése után természetesen a legnagyobb problémát az okozta, hogy az AVS rendszer programjai és elemzései , amelyek ugyan 12 nyelven voltak képesek információt és elemzéseket szolgáltatni, nem tartalmaztak magyar nyelvű lehetőséget. Nem volt kétséges az, hogy az aurafényképezés és elemzés, illetve a kutatás és műhelymunka csak abban az esetben lehet sikeres Magyarországon, ha a rendszer magyar nyelven is képes elemezni. Ezért a számítógépes program grafikai felületét magyar nyelvűre átalakítottuk át, majd az összes elemzési nyersanyagról készült szakfordítást az Inneractiv Ltd. Segítségével beépítettük a rendszerbe. Az Inneractive Ltd. egy feltétellel engedélyezte a magyar nyelv alkalmazását, ha ennek ellensúlyozásaként elvállaljuk, hogy felépítjük az Aura Video Station magyarországi bázisát, megfelelő oktatási és számítástechnikai szervízháttér kialakításával.

 

Az idő igazolta a reményeket, hiszen az eltelt évek alatt létrejött magyarországi Auracentrum hálózatok sikeresen működnek szerte az országban. Sikerrel alkalmazzák a rendszert üdülőhelyeken, szállodákban, wellness szalonokban, egészségcentrumokban, különféle rendezvényeken, természetgyógyászati rendelőkben, kísérleti műhelyekben. Az AVS rendszer iránt érdeklődők közt megtalálhatók természetgyógyászok, pszichológusok, gyógyítók, masszőrök, ezoterikus bolt tulajdonosok. A világon az Auracentrum az egyetlen országosan működő és folyamatosan fejlődő egység, amely hálózatba szervezte az AVS rendszer felhasználóit.

 

Az eltelt idő alatt az Auracentrum számos kísérleti mérést végzett, amelyben sikerrel kimutatta a különféle gyógyászati és természetgyógyászati eszköz, illatanyag, krém hatásait az emberi energiarendszerre, illetve a hatásokat vizsgálva folyamatosan megmutatta a gyógyító energiák megjelenését az aurában és a csakrarendszerekben. Az állandóan bővülő Auracentrumok emberek százaival ismertetik meg nap mint nap az aura és csakra fogalmát, jelentését és jelentőségét, Felhívják a figyelmet arra, hogy milyen fontos az energiarendszer állapotának figyelése, kontrolálása. Az auraszínek képletesen az emberi test körül lévő energiaállapot leképzése, lenyomata. Minél színesebb valakinek az aurája, annál rosszabb az energiaegyensúlya. az egyensúly esetén a test energiarendszere harmonizál, vagyis minden pontján közel azonos energiarezgés tapasztalható. Az auragépek mérései jelentősen erősíti a gyógyszállók, természetgyógyászok, wellness központok, sportcentrumok tevékenységét.

.

Hosszú és türelmes munkával elértük azt, hogy minden hozzánk forduló érdeklődő, vagy kétkedő megbizonyosodhatott arról, hogy az AVS méréseinek van realitása és van jövője. Nem állítjuk hogy a rendszer tökéletes, de hiszünk abban, hogy ezen a területen a fejlődés megállíthatatlan és a közeljövőben forradalmi változások fognak bekövetkezni! Reményeink szerint magyarországi kutatásaink segítségével sokat tudunk tenni a továbbfejlődés érdekében. Vannak, akik hangoztatják, hogy ők az egyetlen eredeti és igazi auraszakértők Magyarországon, de hogyan képzelhető el az, hogy például két autóversenyző közül az egyik hangoztatja, hogy a világ legkiválóbb versenyzője és csak az ő autója az egyetlen eredeti és igazi versenyautó, a másik csak hamisítvány? Talán össze kell mérni azt, hogy mit tud a két versenyző, s mit tud a két autó. Akkor kiderül az igazság! Mi nem foglalkozunk ilyen jellegű támadásokkal, tudatosan nem is reagálunk rá.

Nincs értelme, hiszen minden negatív indíttatású indulat, gondolat visszahat kiindulási pontjához ott fejti ki hatását.
Mi egy dolgot teszünk, folyamatosan dolgozunk, oktatunk, kutatunk és fejlesztünk. Minden érdeklődő előtt bármikor nyitva áll az ajtónk, amelyet szerencsére sokan ki is használnak. egyre többen ismerik meg céljainkat, gondolatainkat, tetteinket. Egyre több auracentrumos sajátítja el azt, amelyet nap mint nap adnak tovább az őket felkereső embereknek.

 

Azt hiszem az elmúlt időszak alatt megtanulhattuk a folyamatos támadások során, hogy itt Magyarországon könnyebb kigúnyolni, kikarikírozni, kivesézni mindent ami megjelenik, mindent, ami eltér a szokásostól. sokszor olvastam az interneten olyan negatív hangzatú megállapításokat az AVS rendszerrel kapcsolatban is. Mi általában elfogadjuk a bennünket ért kritikát, de ellenben elvárjuk a kritikustól azt, hogy csak akkor ragadjon tollat, ha rendelkezik elég ismerettel a kritika tárgyáról, annak működéséről, rendszeréről, felépítéséről. Úgy tudom, a film - és színházkritikusoknak elméletileg illik megnézniük a filmeket, rendezéseket, mielőtt írnak róluk. persze ez ma már nem olyan biztos. Mert merész a magyar, mindent megmond, kritizál, azonnal kapásból, már röptében. Lépten nyomon azt vesszük észre, a kimondott szónak egyre kevésbé van már súlya, értéke. Az média, a politika folyamatosan, állít, cáfol, bizonyítgat, majd kiigazít. Hírt, törvényt, rendeletet. A média mindenből hírt csinál, a politika mindenből hasznot kíván húzni... s az egyén pedig ebben a lüktető modern világban elveszik, mint "B"Ábel a rengetegben. Naponta programoz minket a média, a politika, a környezetünk. Már fáradtak vagyunk és bizonyos idő múlva már képtelenek leszünk arra, hogy minden hírt, információt ellenőrizzünk, szelektáljunk. programozhatókká válunk Nézzünk körül a környezetünkben. Mindenhol ketté vált az ország. Pappal, politikussal, rendőrrel nem érdemes vitatkozni. Az igazság mindig odaát van! Kettévált a nemzet! Mert rosszak a vezetőink. Számukra első dolog az, hogy már innár több mint 15 éve azt kell bizonygatniuk egy ország számára, hogy ők a jobbak és nem a másik oldal. Jobb oldal, bal oldal.... yin és jang... - EGYENSÚLY? az országnak is van aurája, amely nincs egyensúlyban. vagy a JIN, vagy a YANG dominál. Egy ország elveszhet akkor, ha a vezetőik nem válnak hivatásuk papjaivá. a politika ma már megélhetés, szakma és nem elkötelezettség, nemzeti feladatvállalás. Azt hiszem az elmúlt 50 év többet ártott a magyar nemzetnek mint a tatárjárás, a török uralom és a Habsburg elnyomás együttesen. Az emberek programozhatók és a jelenlegi program egy nemzet halálát hordozza magába.... - ki kellene cserélni a programozókat? A másik is programozni fog. Nem. egy nemzet legnagyobb ereje a családban van, ezáltal saját magunkban. sok embernek kell azt megtanulnia, hogy kialakítsa "védelmi rendszerét" a külvilággal szemben. Hogy mindent amit befogad meg kell jól rágnia. Erős "fogat" kell növeszteni. amikor eszünk, mindent megrágunk, a romlott és rohadt ételeket pedig nem is vesszük a szánkba. a híreket is meg kell "rágni", vagy meg sem kell hallgatni. A média hírei nagyrészt apró programocskák, illetve silány hamisítványok, amelyek vagy politikai, vagy üzleti érdekeket szolgálnak ki. A hírek szerkesztését, egy "téma2 kidolgozását tanítják, a hírek olvasását, megfelelő értelmezését, befogadását még nem tanítják. Pedig ez lenne a tisztességes. külföldön, ha valaki el akar hallgattatni valakit, akkor bérgyilkost fogad. Itt újságírót. A magyar labdarúgást, nem az íróasztalnál lehet feltámasztani, hanem a falusi és városi grundokon, focipályákon. A család férfi tagjainak tömeges  összefogása tudná a magyar focit feltámasztani. Azokról az apákról, nagyapákról beszélek, akik nap mint nap szidják a magyar futballt és nem foglalkoznak azzal, hogy fiaik, unokáik a TV, vagy a számítógép előtt töltik el a szabadidejüket.

A szakember saját magából csinál balekot, mert a hozzáérkezett gyerekek száma alacsony és ebből kellene sikert kovácsolnia. abból főz amiből tud... Ez így lutri... mert mi az esélye egy újabb aranycsapatnak. Talán olyan nyomort kellene produkálni, mint amilyen Braziliában van? Ott a nyomorból az egyetlen kiút a foci.... 

Az ország legnagyobb problémája a nemzeti összefogás hiánya, vagyis valamilyen sorsdöntő dologban a közös döntés és elszántság hiánya. Legnagyobb bűne nemzeti közöny kialakulása.

Mindenkinek viselnie kell a felelőséget abban ami itt történik! mindenkinek magának kell rájönnie arra, hogy mennyit tud tenni a családja, a környezete, az nemzete érdekében. Ehhez, egy egészséges  EGO kialakítására van szükség, amelyben tudatosság, tervszerűség, nemzeti érzelem és határozottság található. Mi azt szeretnénk, ha az aki látja energiarendszerét, képes legyen azt saját maga irányítani, egyensúlyozni. Ennek egyik fontos eleme a tudatosság és az EGO erősítése. Ez a tudatosság nemcsak a fizikai egyensúlyt, hanem az érzelmi és szellemi egyensúlyt is hivatott szabályozni. ehhez nem iskolai végzettség kell, hanem kitartás és elhivatottság. Mindenkinek tudnia kell miért él, miért dolgozik, miért van gyereke, miért van családja, miért van nemzete. Mindenki tagja ennek a nemzetnek... azonban jelenleg mindenki csupán egy szavazat a szavazócédulán. Mit ér egy szavazat? Vannak akik úgy gondolják, hogy egy szép ígéret, egy kegyes hazugság, egy közepes szatyor élelem, egy korsó sör. Emberek! - csak ennyit értek? Ez a szavazat csak aranyborjú! Mert mi fog változni ha más vezeti az országot! Semmi. Az ország kettészakadt! mindegy ki van felül két oldalról toljuk a szekeret. Hagyjuk a szekeret a politikusoknak. Tolják azok! Mi pedig menjünk gyalog! Menjünk az úton, együtt és hagyjuk le a szekeret. Mert gyalog jobban haladunk, ha együtt haladunk. Mert egy az érdekünk. A család, a közösség, a nemzet!          

 

Szeretnénk, ha az aurarendszerünk mérőeszköz lenne, ha mindenki számára megadná a lehetőséget a folyamatos aurakontroll számára, ha mindennapos használatával az emberek megtanulnák saját maguk "kezelni", vagy "beállítani", illetve gyógyítani energiarendszerüket, lelküket. Ha az iskolákban aurakontrollt használnának minden tanévkezdéskor, ha a munkahelyeken az önéletrajz az íráselemzés mellett auraméréssel vizsgálnák meg a felvételiző adott területre vonatkozó alkalmasságát! Támpontot szeretnénk adni különféle szakterületeknek az őket felkereső emberek energiaállapotáról és az azzal kapcsolatba hozható személyiségjegyeiről. Szeretnénk, ha a szülők nemcsak azt áhítanák, hogy gyerekük indigókék legyen, - mert jelenleg ez az auraszín a divatos-, hanem folyamatosan foglalkoznának gyermekük energiarendszerének állapotával, annak folyamatos kezelésével is. Higgyék el a világ megváltásához nemcsak az indigókékekre van szükség, hanem kellenek vörösök, sárgák, narancsszínűek, zöldek és lilák, -s mondja ezután valaki, hogy politizálok és csak a fociról beszélek. A színek a környezetünkben, a politikában, a sportban, nemzeti kifejezési eszközeinkben körülvesznek bennünket! Színek nélkül nem lehet élni! Éljünk tehát színesen!

  

Négyéves történetünk folyamán számos esetben találkoztunk gyerekekkel. Sajnos megfelelő mérési eredményt általában csak iskoláskorú gyerekeknél tudunk produkálni, mivel a biofeedback mérőgombjait egy 3-4 éves gyermek keze nem képes teljesen lefedni. /Igaz, ebben a korban lévő személyiségfejlődés gyors változása kizárja a pontos elemzést, de kimutatja magát a változás folyamatát./ Ahhoz, pedig hogy pontos mérést tudjunk készíteni elengedhetetlenül szükséges, hogy minden érzékelőgomb mérjen. Pedig ha arra gondolok, milyen fontos lehet az a gyermekét lelkiismeretesen nevelő szülők számára, hogy a még beszélni nem tudó, hihetetlen gyorsan fejlődő gyermekének aurájából és csakráiból, a bioenergia állapotából milyen hasznos információkat kaphat, amely tartalma nagymértékben segítené a szülőket abban, hogy meglássák a problémákat, és ezáltal tehessenek ellene valamit, illetve ha tesznek ellene, akkor folyamatos kontrollal képesek legyenek ellenőrizni annak hatásosságát és eredményességét. Sokszor, amikor már képes a gyermek a verbális kommunikációra, sokkal nagyobb energiát emészt fel a legyökerezett és betokosodott érzelmi, lelki problémák feloldása, gyógyítása. Ha láthatnánk a kisgyermek auráját, azaz képesek lennénk megelőzni a verbális kommunikációt, könnyedén tudnánk érzékelni és kontrollálni azokat a jelzéseket, amelyeket egy gyereksírás, vagy egy "folyamatos hallgatás" jelent. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a gyermekünk nagyszerűen látja az auránkat, mire értelmezni és elemezni tudná azt a számunkra, akkorra már mi magunk kineveljük belőle ezt a képességet is. Azonban a gyermekünk nemcsak látja, hanem át is veszi a szülő energiáit. Egy család tagjainak energiaállapota sok esetben árulkodik a családtagok érzelmi állapotáról. Ideges társadalomban, ideges felnőttek, ideges környezetet és  ideges gyermekeket eredményeznek. Ahol szeretet van, ott a gyermek aurája harmonikus, kiegyensúlyozott, ahol feszültség van, ott az aura fénytelen, foltos és éles határokkal változó lehet. Az AVS-t mérőeszközként használva már az iskoláskorú gyerekek aurarendszerét és stressz állapotát nagyszerűen be tudja bemérni. Nagyon sok szülő azért hozza el gyermekét hozzánk, mert kíváncsiak arra, hogy vajon indigó színű-e az aurájuk. Mondhatnám, sokszor szinte érzem hogy mennyire "szeretnék" ha gyermekük aurája "olyan" színű lenne.

 

Igen vannak indigó gyerekek, akikről számtalan könyv, újságcikk mesél, szinte legendát, mítoszt teremtve arról, hogy majd "jönnek az indigó gyerekek" hogy majd megváltóként megmentik ezt a pusztuló világot! Ne higgyék el a pusztuló társadalmakat az indigó gyerekek válthatják meg, hanem a "maguk módján" a nem "indigók" is részt fognak venni abban a heroikus harcban, amely majd valamikor az emberiség fennmaradását hivatott eldönteni. Nem a megváltóra kellene bízni a munka nehezét, aki átvállalja megint bűneinket, hanem a kor emberének, összefogva, egységesen kellene már végre tenni is valamit. Nem szabad hagyni, hogy aljas érdekektől vezérelt anyagias szempontok tönkretegyék környezetünket, elpocsékolják értékes erőforrásainkat, és önön érdekektől vezérelve lerombolják egy nemzet által képviselt szellemi és erkölcsi értékeit. Amíg az emberiség, egy nemzet hatalmi pozícióban lévő csoportjai anyagias szempontjaitól vezéreltetve azzal van elfoglalva, hogy közvetlen környezetében tovább fokozza a káoszt és zűrzavart, ha a társadalmakban szorított tömeg csendben tűri, hogy évről-évre egyre bonyolultabb adórendszerekkel, kiadásokkal, egyre szigorúbb, az egyén szabadságát sértő törvényekkel tegyék értelmetlenné életüket, amíg a világban a hatalmi pozíciókat a fegyver- az autó- és a gyógyszerkereskedelem határozza meg, addig az emberiség nem lesz képes megállítani azt a pusztulást, amelyet ezek a "tényezők" okoznak. Manapság minden és mindenki megvehető, még a próféták is! Ha pedig nem, akkor elég ellenük indítani egy jól irányított negatív hatású médiakampányt és a minden hitelét, erejét elveszítve megszégyenülve elveszik a tömegben.

Régen azt mondták, hogy azé a hatalom, akié a vallás! Ma már azt mondjuk, azé a hatalom, akié a média! Nálunk az elmúlt évek alatt több próféta felbukkant, összecsapott és eltűnt a süllyesztőben. S mi lett az eredménye? Mindig ugyanaz a pár ember kapta a leghúsosabb falatot, a többi pedig éhezett. Régebben, jutott mócsing, mert ezzel betömték az éhes szájakat - addig sem politizálnak - jelszóval. Most a hatalom már a mócsingot is szeretné megszerezni és ezért folyamatosan tömik az emberek fejét reformokkal, új megszorításokkal, adótörvényekkel, mert mindent akarnak. Pénzt, szellemet, alázatot. Aki ellenszegül az csőcselék, aki ellenzék, az csőcselék, aki közönyös és engedelmes, az jó állampolgár.

 

Azonban mindig szükség lesz narancsszínű kreativitásra, vörös dinamikára, zöld tanítókra, kék gyógyítókra, fehér látókra is! Csak mindent a maga helyén és idejében! A legfontosabb dolog, hogy már gyermekkorban próbáljuk meg a jövő nemzedékének megtanítani azt, hogy hogyan építse fel saját maga, saját egyéniségét. Ehhez az egyén részéről hitre, szeretetre és határozott tudatra van szükség! A hit erősít, a szeretet megvéd, és a tudat irányít bennünket. Bármelyik hiánya olyan embereket képez a modern kor társadalmában, amelyek rendkívül alkalmasak arra, hogy kihasználják őket, hogy végrehajtói, eszközei lehessenek valamilyen politikai eszme álarca mögé bújt érdekcsoport anyagias érdekeinek, hogy munkahelyükön és magánéletükben állandó félelemben éljenek, hogy életükkel már születésük pillanatában mások rendelkezzenek és folyamatosan programozzák őket életük végéig. Nem az számít, hogy milyen a színed, hanem az számít hogy tudatilag milyen vagy. Mindenki önmagával kell, hogy tisztában legyen, célok, tervek nélkül nincs siker, sőt a szerencse is csak ott található, ahol pozitív energiák dolgoznak. Minden negatív energia összegyűjti az éterben található negatív energiákat, és ezzel tovább rontja a már amúgy is kellemetlen helyzetet. Ez pont olyan, mint a sánta ember esete az ördöggel.

Egy éjjel a púpos a temetőbe téved. Hirtelen előugrik az ördög, aki, mert a púpos éppen jókedvében találja, kegyes cselekedetet hajt végre. Egy hirtelen mozdulattal lekapja barátunk púpját, majd kacagva eltűnik a sötét homályban. A már púpjától megfosztott emberünk egy ideig a döbbenettől lecövekelve áll a temető közepén, majd amikor rájön az őt ért váratlan szerencse ilyen jellegű megnyilvánulásában, boldogan indul el hazafelé, hogy megmutassa az embereknek azt, ami már nem nyomja ott hátul. Mit tesz a véletlen, vagy mit nem, félúton éppen legnagyobb ellenségével és haragosával, a sántával találkozik. Hányszor, de hányszor keserítette meg életét a sánta csúfolkodása púpját illetően. Nagy örömmel kezdi el mesélni az őt megszégyenítőnek hihetetlen történetét, amelynek végét a sánta már nem is hallja. Amint az felfogja a szavak értelmét, mocskos kezével csak a másik hátán a púp hűlt helyét tapogatja, rádöbben arra, hogy a környéken már ő az egyedüli nyomorék. Ezért a tőle telhető legnagyobb sebességgel rögvest iramlik a temető felé le ne maradjon a szerencséjéről. A temetőben kiáltozik, rikácsol, ordibál, türelmetlenül hívja az ördögöt. Az ördög, aki éppen pihenőre tért, nyugodt édes álmából a sánta eszeveszett rikácsolása veri fel. Az öreg patás nyugalmát ily módon megzavarva féktelen düh tölti el. mérgében fogja a mellette heverő még meleg púpot, a sánta mögé ugrik és ímigyen szóla: - Na nesze te szerencsétlen nyomorék, itt van még egy púp! - majd hirtelen eltűnik egy sírkő mögött. A sánta, akinek ajkára fagyott a rikácsolása dermedten ébred tudatára nyomorúságos sorsára, s immár egy púppal gazdagabban, szótlanul elindul az éjszakában.

Tanulság, ha már van valami bajunk, ha lehet, kapkodásunkkal, meggondolatlanul ne generáljunk saját magunk egy újabbat!  A mese másik tanulsága, hogy aki hatalommal bír felettünk, annak akár tetszik, akár nem bármikor ki vagyunk szolgáltatva. 

 

Térjünk vissza a gyerekekhez. Amikor végül kiderül, hogy gyermekünk színe nem indigó, nem kell elkeseredni! Az auramérés kiváló alkalom arra, hogy tisztában legyünk azzal, hogy akkor milyen is az aura színe és az, mit jelent. Az aura nagyon sok információt tud adni a gyermek személyiségéről, fizikai, szellemi és lelki állapotáról. Ezeket az információkat a szülő és pedagógus is tudná hasznosítani. Képzeljük el, hogy egy folyamatos lelki stressz, szorongás alatt álló gyermek számára milyen lehet, ha az iskolában egy balhé végén a benne lévő rosszat tovább fokozzák és általában mások számára történő elrettentés céljából megbüntetik. Nem elég hogy sánta, adunk neki egy púpot is, sőt ezzel még mások számára meg is jelöltük. Azt ki vizsgálta meg, hogy a gyerek honnan gyűjtötte össze ezeket a negatív energiákat, mitől kezelhetetlen, mitől stresszes és feszült? Család, környezet, iskola? A gyerek szempontjából a helyzet reménytelen. A család "adott", a környezet "kapott" és az iskola 'kötelező". A szülő sokszor saját nagy bajában elfelejti, hogy mennyire felelős a gyerek testi, szellemi, lelki állapotáért . Saját problémáit, negatív energiáit, indulatait, testi, szellemi és lelki nyomorúságát rakja púpként gyermeke hátára. Ennek további növeléséhez a környezeti tényezők nagymértékben hozzájárulhatnak. A rossz barátok, mint a számítógépes játékmánia, a mértéktelen televíziózás, hatalmas károkat okozhat a gyermek belső fejlődésében. A legjobb esetben nem tesz semmilyen kárt, csak annyit hogy nem lesz belső fejlődés. Érzelem és értelem nélkül szinte robotként fog járkálni a világban, kezében egy joystick-kel, vagy egy távkapcsolóval, fülén egy fejhallgatóval. A mértéktelen számítógépezés és televíziózás "dielerei" sokszor mi vagyunk a szülők, akik "nem érünk rá" a gyerekkel foglalkozni! Ez az oka annak, hogy csemeténk a számítógépek és a televíziók világában keresi meg "valódi" apját és anyját.

 

Mindenki nézzen körül saját családjában és tegye a szívére a kezét! Valójában megtesz mindent a családjáért, a gyermekeiért? Neeem! Az nem jó kifogás, hogy majd beleszakad a sok munkába azért, hogy a gyereke megkapjon mindent! Igen beleszakad abba, hogy vegyen egy gépet a gyereknek, mert mire hazaér már fáradt és csendre vágyik, nem akar vele foglalkozni. Itt az ideje, hogy változtasson! Talán még nem késő! Változtasson! Tudatosan élje életét és ne ösztönösen! Tudatosságra nevelje a gyermekeit! Vállalja az érzelmeit és mutassa ki szeretteinek!

Sokan akik most ismerkednek az aura fogalmával úgy vélik, hogy nincs értelme az aurát figyelni, mert az folyamatosan változik. Igazából nehéz megmagyarázni azt, hogy azok az energiák, amelyeket testünk köré mi magunk próbálunk meg felépíteni és egyensúlyban tartani, azokat milyen külső behatások - más aurái, saját gondolataink, különféle sugárzások, bizonyos eszközök - érhetik nap mint nap és változtatják meg annak energiatartalmát. Mert külső és belső hatásokra akár egy pillanat alatt megváltozhat a vérnyomásunk, a pulzusszámunk is, akkor miért csodálkozunk el azon, hogy a körülöttünk lévő energiarendszer folyamatosan változhat. Az auránk stabilitását, harmóniáját elsősorban tudatunk minősége határozza meg, teszi erőssé, vagy gyengévé. Még nem találkoztam olyan emberrel, aki folyamatosan beharmonizált aurát lenne képes produkálni. Mindenkinek van úgynevezett rossz napja, mindenki ki van téve a környezeti behatásoknak. Azonban nem találkoztam olyan emberrel, akinek minden helyzetben állandó pulzusa, vérnyomása lenne, hiszen a pulzus és a vérnyomás is állandóan változik betegség, terheltség, lelki állapot hatására. A pulzussal, a vérnyomással együtt aura sem lehet állandó és ezt minden kétkedőnek tudomásul kellene már vennie. Azonban a folyamatos színváltozás szintén ad információt a mért személy állapotáról, testi, érzelmi és szellemi állapotáról.

 

Jelenleg több társkutatást végzünk, többek között a pszichológia különböző területein /sport, munkahelyi, szexualitás../, a grafológia, a természetgyógyászati eszközök, módszerek és a fény, hang és aromaterápia területén. Nagyon érdekes eredményeket tapasztalunk a gyógyturizmus területén. A szállodai kontrollvizsgálatok hűen adják vissza a pihenés alatt megváltozott energiarendszereket, aurákat, növelve ezzel adott gyógyszálló és üdülő hírnevét, eredményességét. Ugyanakkor érdekes kísérleteket végeztünk különböző munkahelyeken, ahol a dolgozók teljesítményét befolyásoló külső és belső tényezők, a környezet és a munkatársakhoz fűződő viszonyok, a feladatok által okozott érzelmek nagyszerűen megjelentek az aurában.

Ezek a kutatások éveket vehetnek igénybe ahhoz, hogy az auraleképzés tudománya és ismeretei illeszthetők és alkalmazhatók legyenek, használatuk elterjedjenek ezeken területeken. Mert szállodákban, üdülőkben szerintünk szolgáltatásként szükség van a vendég érkezési és távozási állapotának kontrollálására, esetleg pihenés közben az igénybe vett eszközök hatása is megfigyelhető lenne.

Különböző pszichológiai területek vehetik hasznát az auraképeknek és elemzéseknek is. Alapvető célunk minél több szakemberrel megismertetni auraismereti és auramérési rendszerünket. Az auracentrum központban minden olyan pszichológus, természetgyógyász, szállodai alkalmazott és egyéb szakmai és természetesen privát érdeklődő jelentkezhet, aki részletesen meg kívánja ismerni az aurarendszer működési elvét, mérési eredményeinek magyarázatát, az aura színelemzéseinek elméleti és gyakorlati ismeretét, aki úgy gondolja hogy az AVS rendszert alkalmazni tudná saját tevékenységi területén.

 

Nagyon fontos számunkra, hogy a rendszert folyamatosan továbbfejlesszük! Jelenleg az AV 5.1 rendszeréhez kapcsolódó ServicePack 6.0 Hun nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy Magyarországon folyamatosan növeljük az auracentrumok számát. Az általunk fejlesztett kiegészítő programcsomag különleges szolgáltatásai - speciális elemzések, listák, mérések archiválása. összehasonlító elemzések - új területek szolgáltatásainak hatását, eredményességét bizonyítja és  hitelesíti elsősorban a természetgyógyászat, a wellness, a pszichológai, a pedagógia a versenysport, illetve a munkaalkalmasság területein. egyre több szállodában, wellness-stúdióban, természetgyógyászati intézményben alkalmazzák nap mint nap az aurakontrollt.

 

Mivel a környező országokban (Ausztria, Horvátország, Csehország, Németország, Spanyolország, Görögország stb... ) nincs hasonló sikereket felmutató auracentrum hálózat, ezért folyamatosan keresünk olyan hálózatüzemelőket, akik a magyarországi sikerek alapján ezekben az országokban vállalják az auracentrum hálózat felépítését, üzemeltetését.   

 

Munkánkban nagy segítség Johannes R. Fisslinger Auramastery (Az auraismeret) könyve - magyar nyelven csak auracentrumon belül található meg, - mert tabuk nélkül mindenki számára bemutatja és megismerteti az auraleképezés színelemzésének tudományát, megmagyarázza különböző személyiségi jegyek és tulajdonságok kapcsolatát a különböző auraszínekkel. Különleges aura és csakraterápiás gyakorlataival lehetőséget ad mindenki számára a megfelelő energia kiegyensúlyozás technikájának kidolgozására. Valamint az általa kifejlesztett Aura Video Station méréseinek időszakonkénti felhasználásával mindenki megfelelő kontroll kaphat energiaállapotáról, saját maga és valamilyen behatás által produkált változtatások hatásáról. A hármas egység, a színelemzés, a gyakorlatok és az aurarendszer nyújtják mindenki számára azt a lehetőséget, hogy mindenki megtanuljon saját energiarendszerében kiegyensúlyozottan és harmonikusan élni, illetve a fejlődni vágyók számára megfelelő bizonyságot ad arra vonatkozóan, hogy hol tart a számára előirányzott belső fejlődési folyamatban.

 

Az aura tehát már "látható" csak oda kell figyelni! Tehát "Ide figyeljenek emberek!" - nem csalás és nem ámítás, nem cirkuszi attrakció! A "tamáskodás", a kézlegyintés nem gyógyít, és nem bizonyít semmit! Vállalja mindenki azt amilyen, ne meneküljön el attól, amit ott mélyen már sejt! Az igazságot fel kell vállalni, s ha azzal nem elégedett, akkor tegyen meg mindent annak érdekében, hogy megváltoztassa azt! A magyar ember hajlamos "dafke áldozattá" válni környezetében, családjában, munkahelyén. Az ilyen áldozatot, ha nem tesz ellene kihasználják, kifacsarják, kiürítik, majd eldobják. Az ember stresszes életmódja, erős pszichikai igénybevételek miatt idő előtti gyomorfekélyt, szívinfarktust, vagy más betegséget nevel ki. Minden szülő a családban hozzá hasonló mentalitású gyermekeket nevel ki, - hiszen az általában fejlődése alatt a közvetlen a környezetéből veszi a tulajdonságmintákat- ezért felelőségük a gyermek jövőjével szemben óriási!

Itt az idő, hogy végre mindenki egy KICSIT magára is figyelmet fordítson! Azután a családjára, gyerekeire, szeretteire, barátaira, munkahelyére. A kiegyensúlyozott ember tervezi és nem napról-napra éli az életét! A kiegyensúlyozott ember a munkáját tudatosan végzi, nem vállal felesleges feladatokat, szabadidejét "magára" költi el. A kiegyensúlyozott ember szerettei körében szeretetben él, nem emeli fel a hangját, nem káromkodik, nem csapkod, jó mintával szolgál.

 

Energia-Egyensúly-Egészség a hosszú élet titka!